Megjelent az Elle magazin 2011. januári számában

 

A rohanó életről már sokszor írtunk. A stresszről is. Az időbeosztásról, a fontossági sorrendről, az átgondolt értékrendről többek közt. Most azonban úgy döntöttünk, mindezt közelebb hozzuk, és azt mondjuk: sávok, elrendezés, fontos dolgok, drága idő, uzsgyi. Mert ennyi a titok.

Mindenki érti?

Szóval úgy kellene élnünk, ahogy az nekünk a legjobb? Hát biztosan. Bof, ahogy az olaszok mondanák. Mert remek cél, de közben önző is. A világ nem lakatlan sziget, felelősek vagyunk egymásért, a környezetünkért, és mindenért, amit egyszer elvállaltunk.

A jó hír, hogy ezeket a tényezőket valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni, a még jobb pedig az, hogy a válasz ezt is magába foglalja. Valójában a megfelelő rendszerek bevezetésével közelebb kerülhetünk a feladatainkhoz, a céljainkhoz, a szeretteinkhez – röviden önmagunkhoz. Ahhoz, ami istenigazából fontos. Az életet nem lehet megkerülni, a hétköznapok hegyként tornyosulnak elénk. De hogy ráálljunk arra, amire születtünk, ezeket a hegyeket úgy kell megmásznunk, hogy közben ne sérüljön senki és semmi. Ha rendszerezzünk az életünket, gyorsabban érjük el a céljainkat. Nyugodtabbak leszünk és könnyebben koncentrálunk.

A „GO FOR IT” KLUB

Igaz, a kortárs világi mainstreambe ez nehezen illik bele. A társadalom a „mindent akarok” ritmusára alakította ki a slágerlistáját. Számtalan tréner, coach és motivációs szónok dobálózik a kemény munka, az akarat, a célok, a kitartás, a küzdelem kifejezésekkel. Meg is van rá minden okuk, kár, hogy ezek az okok többnyire megmaradnak elméletnek: a „Go for it” klub zászlójára a lankadatlan törekvés jelképét hímezték, a nap ezzel szemben mindenkinek huszonnégy órából áll. Ha úgy döntenénk, hogy az alvásidőnket megfelezzük, ennyi kitűzött cél akkor is önmagunk ellen fordítana bennünket.

A fent említett klub döbbenetesen sok tagot számlál. Ezek az emberek összeszorított szájjal töltenek heti hatvan órát a munkahelyükön, miközben hisznek abban, hogy némi gyakorlással a világ leghíresebb rock gitárosává válnak, fizikumuk egy hivatásos atlétáé, náluk nagyszerűbb szülő hetedhét határban nincs, a jövő nyárra már egy tucat nyelvet beszélnek majd folyékonyan, miközben a világbékéért kampányolnak.

Ez a módszer csak úgy lehetséges, ha az egyik aktivitástól a másikig loholunk. És csak azt nem égeti ki, aki még a teljes csőd előtt szilánkokra hullik.

A panasz, hogy kevés az időnk, jogos. Az időt senki nem tudja megnövelni, sem az elreppent évekbe visszautazni – de rendszerezni bármelyikünk képes.

Szakítsunk azzal a gondolkodásmóddal, hogy „együtt élünk” valamivel, hogy nem jó, de mi elviseljük: energiarabló csapda. A huszonegyedik századi high-tech azt a célt szolgálja, hogy nagyobb legyen a kényelmünk és több az időnk. Sosem szenvedtünk azonban ekkora időhiányban: emberek, tárgyak, feladatok, szokások, rítusok löknek minket frusztrált szorongásba, miközben egyáltalán nem jellemző, hogy élveznénk az életünket.

A „busy vagyok” fertőző. Saját magunkat börtönözzük be az elfoglaltságainkkal, senki nem kényszerítette ránk őket. A valódi barátságainkat elhanyagoljuk, a testünk terjeszkedni kezd és délnek ered, a gyerekeink gyerekkora elsuhan az orrunk előtt, mi pedig egyre halogatjuk, hogy belefogjunk a regényünkbe, hogy úgy éljünk, ahogyan egyszer azt megálmodtuk.

Senki sem kapja ingyen, hogy elégedett legyen az életével. Hogy igazán kielégítsen minket, azért nagyon keményen meg kell dolgoznunk. Mindannyiunknak. Az ember ugyanis bármire képes – de nem egyszerre. Valóban a céljai éltetik – de okosan kitalált sorrendben. És igaz, hogy minél több elképzelését meg akarja valósítani – de csak józanul felépítve. Ehhez pedig az kell, hogy eldobjunk mindent, ami felfalja az energiánkat és az időnket. Tartsunk kézben annyit, amennyi belefér: egy maroknyit. Ha végeztünk egy céllal, jöhet a következő.

Van a világon néhány igazán lenyűgöző étterem. Étlapjuk egyetlen oldal, öt-hat fogás. És ez csak elsőre különös. Ha egyszer azt az öt-hat tálat ők készítik a legjobban a világon, miért fecsérelnék töltelékcikkekre a tehetségüket?

Az életünk legyen olyan egyszerű és olyan elegáns, amilyen csak lehet. Az első a rendszerekkel érhető el, a második a módszeres dugulás-elhárítással.

ELŐ A RENDSZEREKKEL

Minden rendszernek nevezhető, ami visszatérően van jelen az életünkben. A gyerekneveléstől a főzésig, a kerti munkától az e-mailekig. Először is tehát gondoljuk át a rendszereinket. Néhány a lehetséges sokból, amely naponta feladatot ad: email, számlák, ebéd a gyerekeknek, iskolai különórák, tanulás velük, házimunka, utazás, telefonok, bevásárlás, új tárgyak elhelyezése, könyvjelzett oldalak és elmentett cikkek a neten – és így tovább. Lépésről lépésre írjuk le a teendőket, és nézzünk rá, ahányszor csak szükséges. Jelöljünk ki napokat az egyes területeknek, és ehhez tartsuk is magunkat. Ez beletelhet egy kis időbe, de később automatikussá válik. Ezzel együtt időről időre hasznos dolog felülvizsgálni az eredeti gondolatot. Biztosan működik? Hol szorul javításra? Tökéletes rendszer nincs, de ez nem is baj.

Az alábbiakban vegyünk három nagyon hétköznapi példát: a mosást, az ügyintézést, és az e-maileket.

Mosás

Így néz ki a bonyolult rendszer: levetkőzünk, egy székre hajigáljuk a ruháinkat. Olykor-olykor magunkkal viszünk egy darabot, és behajítjuk a fürdőszobába. Ha mostunk, a kanapéra vetjük őket, ahol aztán gyűrötten várnak sorukra. Mindegyiket aznap vesszük kézbe, amikor abba öltözünk

Az egyszerű rendszerben azonban levetkőzünk, a ruhadarab a színek szerint csoportosított szennyeskosárkák egyikében landol. Ha egy kosárka megtelt, a mosásban végzi, az előre kijelölt mosásnapon. Ha a ruhák megszáradtak, eltesszük őket.

Ügyintézés

A bonyolult rendszerben tudjuk, hogy zöldség kell az ebédhez, hát elmegyünk a zöldségeshez. Otthon eszünkbe jut, hogy elfeledkeztünk a kenyérről. Másnap befizetjük a gázszámlát. A következő nap ráeszmélünk, hogy a táskánkban maradt a telefonszámla, kirohanunk ebédidőben. Munka után megállunk kutyatápért. Az utána következő nap felkerekedünk, hogy beszerezzük a hétvégi vendégség kellékeit. Rengeteg időt és benzint szánunk arra, hogy keresztülszáguldjunk a városon az idegbaj határán.

Az egyszerű rendszerben a hét egyetlen napja lehet bevásárló és ügyintéző nap, ennek listáját mindig akkor bővítjük, amikor erre szükség van. Ha ez a nap a szerda, akkor kedden este egy hétre-tíz napra előre megtervezzük a vacsorákat. Mindent felírunk. Szemrevételezzük a teendők listáját és megtervezzük az optimális útvonalat. Szerdán aztán bűntudat nélkül szánunk erre három-négy órát. Ez a feladat, a végére járunk. Amikor letettük, semmi mástól nem foglalja a helyet. Mindent megvettünk, ami kell, és végeztünk az összes teendőnkkel.

Emailek

Bonyolult rendszerünkben be van állítva az értesítő. Ahányszor új levél érkezik, eldobunk mindent. Arra azonban nincs időnk, hogy meg is tegyük azt, amiről a levél szól, így az inboxban hagyjuk. Ez így megy egész nap, estére akár száznál több email sorakozik benne, valamennyi választ vagy fellépést vár. Mi azonban egyre inkább borzadunk a gondolattól, hogy újra végigmenjünk a sorukon. Külön frusztráló, hogy nem tudjuk pontosan, mikor mi volna a feladatunk, mert a feladatok az emailekben vannak.

Na és ugyanezt egyszerűen? Kijelölünk egy szakaszt a napban, amely az emaileké. Ez lehet minden óra végén öt perc, esetleg napközben háromszor fél óra. Az értesítőt kikapcsoljuk. Ne zavarjanak. Amikor azonban nekilátunk az emailhalomnak, egyszerre egyet nyitunk meg, fentről lefelé haladunk, és mindegyikkel azonnal csinálunk valamit: válaszolunk, tennivaló-listára tesszük, archiváljuk, továbbítjuk, vagy töröljük. Így kaptunk egy listát a feladatokról, minden választ megírtunk, az inboxunk pedig üres.

JÖJJÖN A DUGULÁSELHÁRÍTÁS

Ez pedig minden szinten mást jelent. Haladjunk sorban. Előbb gondolatban, azután a gyakorlatban is. Ha hetente egy órát rá tudunk szánni, ha heti egy nagyobb blokkal végzünk, az már önmagában felszabadít és lendületet ad a folytatáshoz.

Otthon és az irodában

A tárgyi dugulás mindenhol megtalálható: a polcokon, a zsebünkben, a táskánkban, a szekrényekben, a padlón, még a monitorunkon is. Csak két kérdés van egy tárggyal kapcsolatban: használjuk? Örömet ad? Ha nem, el vele. Nem ingyen szereztük be, de ez a költség már a múltunkban ragadt. Ha belekapaszkodunk valamibe, az igenis az erőnket szívja el, méghozzá ahányszor elmegyünk mellette. Főként, ha úgy teszünk, mintha nem is vennénk észre, hogy ott van.

Azonosítsuk be, mit akarunk, mit nem. Ha legalább tizennyolc hónapja nem használjuk, ne gondolkozzunk tovább. Négy módon szabadulhatunk meg ezektől a tárgyaktól: eladjuk, elajándékozzuk, egy szeretetszolgálatnak küldjük el, vagy kidobjuk. A többit tartsuk meg, ami javításra szorul, azt azonnal javíttassuk meg, és szervezzük meg a tárolást. Jorge Amado Flor asszony két férje című hatalmas regényében a kimért, szeretetre méltó patikus mindent egyetlen elv köré szervez az életében: helyet mindennek, és mindent a helyére! Elképesztően hasznos frázis, valóban egymagában elbírja egy háztartás minden gondját. Ami a rendszerezést illeti, végezzük el lépésekben. Egy óra vagy egy nagyobb adag minden hétre, ez például reális. Lehet, hogy nem könnyű elkezdeni, de meg leszünk döbbenve a hatásán. Megnő az élet- és munkaterünk, mi pedig lebegünk az eufóriában.

A napi rutinban

Mi a csudáért töltenénk értékes óráinkat olyan szociális elfoglaltságokkal, amelyek a legcsekélyebb örömet sem nyújtják? Mert így illik? Mert nem tudunk ellenállni az érzésnek, hogy szükség van ránk? Vagy mert attól tartunk, hogy elfelejtenek, ha nem megyünk el?

Szüntessünk meg minden olyan tevékenységet, amely nem a fejlődésünket szolgálja. Igent mondtunk valamire hónapokkal ezelőtt, de azóta megbántuk, meggondoltuk magunkat, már nem fontos – bármelyikünkkel előfordul. Ha már blokkol, jobb minél hamarabb megszabadulni tőle. Ami nem okoz örömet, az mindenkinek árt. Az ember ideje nem köztulajdon.

A tudatban és az érzelmekben

A szellemi dugó a tárgyinál jóval nagyobb energialeszívó. Három fő megnyilvánulási formája van: eláraszt, törekszik, elfoglalt. Mindhárom addiktív, mindhármat igen díjazza a társadalom. Az információáradat épp oly kimerítő, mint a halogatott végrehajtás. Gondoljunk csak a felhalmozott könyvek néma szemrehányására, a ki nem próbált receptekre, a még mindig fóliában álló dvd-kre. Növelhetjük a szellemi energiánkat, ha legalább egy ilyen homályos összetételű, évek óta nyomasztó kupacot érintetlenül felszámolunk. Ha az, hogy végezzünk vele évek óta lebeg a fejünk felett, majd inkább találkozunk vele darabonként. Nagyon hasznos továbbá, ha a média inputot csökkentjük.

Ha csak tehetjük, delegáljunk, teremtsünk időkímélő rendszereket. Minden fontos dátumot állítsunk be a számítógépen, kapjunk róla automatikus figyelmeztetőt. Olykor egy notesz megteszi. Váltsunk elektromos számlázásra vagy beszedési megbízásra. Az is előre visz, ha a nagyon fontos napokat egy fali táblán jelöljük be. A dokumentumainkat mindig szervezzük mappába, akár papírról, akár virtuálisról van szó. Az online vásárlással rengeteg időt megtakarítunk.

Minden értékes kapcsolatunkban teremtsük meg az új mintákat, az új elvárásokat. Töröljük a „muszáj”, „kéne”, „azért mégis” szavakat. Tudatosabban kezeljük a találkozások, telefonbeszélgetések, emailek időzítését és hosszát. Ha már nincs kedvünk vagy időnk régről ránk maradt heti vagy havi összejövetelekre, akkor szakítsunk a szokással. És számoljunk le azzal a fals érzelmi kielégüléssel, hogy nincs kedvünk valamihez, de ott legalább szükség van ránk, mert ez az illúzió a rendszerezett élet egyik legnagyobb akadálya.

Ha eltávolítottuk a szellemi, tárgyi és érzelmi dugókat, nem kell majd olyan helyzeteket megoldanunk nagy üggyel-bajjal, amelyeknek eleve létre sem kellett volna jönniük. Egy tehermentesített, könnyű és boldog embernek sokkal több ideje marad azokra, akiket valóban szeret. Az utóbbi csoportba tartoznak az élettervei és az álmai is.

És ekkor hatalmas, tágas terek nyílnak nekünk és bennünk, és újra közel kerül hozzánk elhanyagolt tehetségünk: az élet élvezete. De ezt a munkát nem lehet megspórolni. Nyitnunk kell a folytatáshoz, a nagy ugráshoz, az újrakezdéshez, a fejlődéshez, a szabadsághoz. És bocsánat, kedves Elle Olvasó, tudom, hogy tízedik éve magázódunk, de ezt csak tegezve lehet mondani: te fogsz hozzákezdeni, nem más. Hát vágj bele még ma.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://avokadotolvaj.blog.hu/api/trackback/id/tr603130688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása