Négylevelű kezdőbejegyzésünk tárgyául egy aranypor után sikító idézetet választottunk. Az egyik legszebb búcsúlevél szövegét, amelyről valaha hallhattunk. Nem ismerjük szerzőjét, a tartalmát Pázsitzebrának mesélte el egy kiváló barátja szombat este, hattól kettőig masszívuló rozézás keretében.

Egy ponton az került szóba, milyen nehezen értik meg az exszé avanzsált kollégák a búcsúleveleket úgy általában. Ha keveset mondasz, más okokat keresnek, mintha nem is arról beszélnél, ami megtörtént, ha részletezed, félreértelmeznek, amit csak lehet, és megsértődnek. Ekkor hangzott el maga a levél. Szerintünk azok a szürke cellák, amelyekbe szavai beköltöznek, attól kezdve konstans szivárványszínben vigyorognak.

Jöjjön tehát a remekmű. Shareljétek, skandáljátok, pocsolyakirály balettcipőben lépkedjetek ritmusára:

"Csá gyíkok, leléptem. Elegem van a beszélő szarból."

Csoda-e, ha szavak után kapkodunk?

Jövünk még.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.